top of page

Zongor Attila

1975-ben született Budapesten, zenész családban. A Batthyány utcai Általános Iskolába járt, az ott megalapozott jó hírének köszönhetően tarthatjuk most ott a kóruspróbákat. Zenei műveltségének alapjait a II. kerületi zeneiskolában tették le, ahol csellózni és zongorázni tanult.


1994-ben érettségizett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs szakon. Ebben az évben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés szakára, ahol
1998-ban szerzett diplomát.
2001-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia karvezetés szakának posztgraduális képzését.

 



Regős Amarilla

2015-ben diplomázott az ELTE BTK ének-zene szakon, BA szinten karvezetés szakirányon tanult és diplomázott. Karvezetés iránti érdeklődése és a zene szeretete családi örökség, már a gimnáziumi években is aktív tagja a Miskolci Fráter gospel kórusnak és számos más kórusnak. 2007-2008 –es tanévben a Maasland College, Oss, diákja Hollandiában. Rendszeresen részt vesz karvezetés továbbképzéseken és karnagy versenyeken. Mester szakos diploma munkáját XX. századi amerikai zenéből írta.

 

2014-től a Stella kamarakórus és a Capo di tutti i capi kamarakórus másodkarnagya. Jelenleg az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára.  

 

KARNAGYOK

bottom of page